K-Blog,  Vélemények

Őrültség rajongani?

Nem akartam túl sok k-poppal kapcsolatos bejegyzést írni, szeretnék tartani egyfajta egyensúlyt ebben, de mindenféle elfogultság nélkül kikívánkozik a véleményem a témával kapcsolatban. Az egész elősztori annyi röviden, hogy arra vetemedtem, elolvasom a magyar sajtó k-poppal kapcsolatos cikkei alatti kommenteket. Tudom, nem kellett volna, de ilyen téren van bennem egy kis mazochista hajlam.

Az utóbbi időben kicsit beindult a k-pop, de leginkább BTS témájú magyar cikkek gyára. Nyilván a nagy port úgy igazán a 444-es Szily cikke, majd elképesztően igényes és érett “bocsánatkérő” videója kavarta.  Később azért megjelentek az inkább pozitív tartalmú anyagok is a témáról. Igazából én nem a lejárató tartalmakról akarok beszélni, hiszen nem is ez váltotta ki ezt a bejegyzést (egyébként is a magyar újságírás számomra olyan mély szinten van jelenleg, hogy ahhoz hozzáfűznivalóm már nincs is), hanem a kommentek. Akárhogy állították be a fiúkat mindig ugyanazok a tartalommal bíró kommentek jelentek meg. Tudom, az ilyennel nem kell foglalkozni, de az a helyzet, hogy az, amit a kommentekben látok ténylegesen a legtöbb ember véleménye a témában. Most nem azokra az alapvető kommentekre gondolok, amik addig az értelmi szintig jutottak, hogy ” ezek most fiúk vagy lányok” (hozzá teszem, még ezt az egyszerű magyar mondatot is rengeteg helyesírási hibával voltak képesek többen leírni, ami számomra elképesztő), hanem úgymond “tartalmasabb” véleményekről.

Az általános vélemény, hogy ez nem zene, vagy hallgathatatlan, pedig a hülyegyerek is tudja, hogy ez csak ízlés kérdése, az meg mint tudjuk, embere válogatja. Sose értettem, hogy lehet ízlésről vitázni, az valami olyan, amiről senkit nem tudsz meggyőzni, nem is szükséges, nem lesz neked ettől jobb. Mikor jön el az, hogy nem cseszegetünk másokat az ízlése miatt? Nem árt vele senkinek, innentől senkinek semmi köze ehhez, ha pedig megosztják vagy eléd kerül olyan, amit te nem kedvelsz, nem kell vele foglalkozni csak azért, mert ha te nem szereted más se tegye. Nekem is van olyan műfaj, ami nem a szívem csücske, mégse hangoztatom mindenhol, hogy mennyire utálom, mert mint látom valaki élvezi. Ki tudom zárni, figyelmem kívül tudom hagyni, ami nem érdekel. Bárcsak egyszer megérteném, milyen gondolatmenet alapján érzik a késztetést erre felnőtt (!) emberek. Tényleg szülők, akiknek van erre energiájuk és tényleg erre éreznek késztetést, mint egy kisgyerek. Büszkén leírja, hogy mennyire ki nem állhatja “ezeket”, mintha nem emberek lennének, hogy kifutna a világból, ha a lánya egy “ilyennel” állítana be, mert “ez” tetszik neki. Nyílván nem mondjuk egy Jiminnel fog beállítani a kedves lánya, de ha egy hasonló stílusú, kinézetű ázsiai fiút visz haza (aki tetszik neki, akivel boldog, aki mondjuk végtelenul rendes) mit csinál? Elég volt tovább olvasnom, hát megtiltja. Ehhez a felfogáshoz őszintén csak gratulálni tudok, és sajnálni azt a gyereket, aki olyan szülőkkel kell, hogy éljen, akik ahelyett, hogy az életre tanítják szeretetben, ennyire gyerekes és utálatos módon nevelik. Ha egy 13 éves gondolkodik így, még ott van, hogy gyerek, hogy majd kinövi, de egy felnőtt ember, egy szülő? Felelősséggel tartozik a gyereke, vagy nevelt gyereke felé és azt mutatja neki, hogy kizárólag a sörhasú, nagydarab, borostás vagy izomkolosszus tetőtől talpig férfi állat az úr, az igazi férfi. Nevetséges. Ez nem arról szól, hogy az “őrült rajongó jön és betámad a véleményével, mert megsértették a helyes fiúját, akire otthon sikongat. Csak zavar, hogy a férfiasságot még mindig ilyenekben mérjük. Mikor a nők elkezdtek nadrágot hordani az se volt túl nőies akkoriban mégse dőlt össze a világ. Ha egy srác rózsaszín pulcsiban és hupilila hajjal érzi jól magát vagy tudatosan oda figyel a bőrápolásra és ezerszer puhább és szebb az arca az enyémnél, vagy esetleg képes feminin módon megnyilvánulni számomra egy cseppet sem vesz el a férfiasságából. Nem ezek döntik el ki mennyire férfi, vagy ki milyen szexuális beállítottságú. Ráadásul ha Koreáról beszélünk, ott figyelnek a legjobban a férfiak a bőrápolásra, a divatra például.

Ezek  fiúk/férfiak végigcsinálják a kötelező katonai szolgálatot, rengeteget edzenek, hogy fittek maradjanak, ugyanis azok a koreográfiák, mégha néha könnyűnek is tűnnek nem mindenki lenne képes végigcsinálni úgy, ahogy ők ráadásul éneklés mellett. Próbák-próbák hátán, aludni nincs idejük, nem csak a BTS, hanem minden k-pop idol. Ők ezt választották, ez az életük és hányan mondhatják el a világon, hogy olyat csinálnak, amit szeretnek, amiért megéri minden nap szinte vért izzadni. Nem értem miért kell ennyire elítélni, mintha egy minőségtelen, gáz, pejoratív dolog lenne ez a műfaj. Talán nem ízlés alapján kéne mindenről véleményt mondani és elő lehetne venni az objektív látást is néha kifejezetten jó lenne és talán a komment szekciókban, vagy bárhol máshol ahhol ez a téma szóba kerül sokkal értelmesebb beszégetéseket esetleg vitákat lehetne folytatni, ami nem egy 8 éves fröcsögésének a szintje már.

Nem csak a fiúkat akarom védeni, ugyanis szembe jöttek velem olyan kommentek, amik a rajongókat a sérelmezték. Már régóta nem veszem magamra az ilyet úgy igazán és szerintem ezzel nem csak én vagyok így, de ennek akkor sem kéne egy elfogadott dolognak lennie. Miért baj, ha valaki rajong valamiért?

Miért gáz rajongani? Miért nem merem elmondani magamról másoknak magabiztosan, hogy igen én egy fangirl vagyok? Mert beszólnak, lenéznek és komolytalannak könyvelnek el. Én viszont nem értem, hogy az inteligenciámat, miért befolyásolja, hogy rajongok valamiért. Az a baj, hogy a rajongás, a beteges megszállottság egyik szinonímája lett, de szerintem messze nem ugyanaz a kettő. Attól még, hogy rajongok valami, vagy valaki iránt még nem leszek a függője, tudok egészséges életet élni miközben támogatom azzal, hogy hallgatom, hogy például megveszem az albumát, vagy elmegyek a koncertjére és izgulok mindig mikor új tartalmat oszt meg, mert érdekel. Nem gáz, ha pl 30-40 évesen is rajong az ember valamiért szabadidejében. Ha pedig a jövőben már nem lesz a rajongásnak akkora a szerepe az életemben, mint most, akkor se fogom gáznak érezni, Egy nagyszerű időszaknak fogom elkönyvelni az életemben, aminek rengeteg mindent köszönhetek.

Emlékszem egyszer megkérdeztem a mamámat, hogy hallgatott e Beatles-t és utánna egyből bele lendültünk a témába, mondta melyik dalokat szerette igazán és nem gáz emlék volt neki, hogy szerette őket, hogy volt kedvence is, hanem jó emlék volt. Anyukám pedig szintén tud mesélni arről, ő kikért rajongott és egy csepp szégyenérzet nincs benne ezért és lám, egyikünk se őrült, ráadásul az inteligencia szintünket se befolyásolta ez.

Nem ismerem, de az amit képvisel, olyan, amit érdemesnek tartok arra, hogy foglalkozzak vele. El kell tudni különíteni az embert az előadótól, és amikor ez nem sikerül, talán onnantól nevezhetjük megszállottságnak. Amikor, azt hiszed ismered, amikor a magánélete után kutakodsz, amikor többre tartod, hogy pénzt költs rá, mint az alapvető emberi szükségletek. Igen, sikítottam a koncerten, amikor megláttam őket, de azért is síkítok, ha pl. nyernék a lottón. Ez csak öröm, mert boldog vagyok, hogy ott lehetek, hogy valami, amit lehetetlennek hittem, ami a napjaim része, ami igazából az álmom, megvalósul. Azt meg ne mondja már meg nekem senki, hogy mi legyen az álmom és mi nem, vagy egyátalán magyarázkodnom kelljen emiatt. Mindenki máshogy örül, én láttam a koncerten olyan lányt, aki egyszer nem sikított, de könyörgöm ez miért gáz, ha én sikítok örömömben. Attól még egészséges életet élek, hogy nem fapofával nézek végig egy videóklippet. Én tisztában vagyok vele, hogy rohadt jó marketing szempontból ilyen jó viszonyt ápolni, a rajongókkal, de ha csak fele ennyire nyomnák ezt, ugyanolyan népszerűek lennének. Nem kell ennyire bele látni, hogy minden csak marketing, ők is emberek, akik a marketingen túl rendelkeznek érzelmekkel. Ha egy ember ennyi szeretet kap másoktól, akiknek tényleg köszönheti azt, hogy nem hiábavaló a munka, amit csinál, szerintem normális esetben érez hálát, szeretet, és nem csak marketingből vág jó képet mindenhez. Nem mindenki olyan naív, hogy azt lássa csak, amik a kamerák előtt történnek, de kicsit túlzás olyat állítani, hogy mindez csakis kizárólag marketing és egy nagy hazugság, ami elénk tárul legyen bármiről szó.

Mikor a rajongókra gondolnak az emberek általában az jut eszükbe, hogy “jaj ezek annyit tudnak sikongatni”… És nem csodálatos? Elmondhatatlan érzés, amikor egy koncerten pl. nem kontrolálom az érzéseim, mert jaj a mellettem lévő mit fog szólni, biztos valami defektesnek gondolnak majd. Aztán rájöttem, hogy mennyire boldoggá tesz az, hogy ez teljesen hidegen hagy és kimutatom minden érzésem így és megélem azt a végtelenül örömteli pillanatot. Felmerült az egyik cikk címében, hogy miért lenne gázabb fiúbandák koncertjén sikítani és sírni, mint egy focimeccsen. Talán nem őrjöngenek a férfiak, amikor a kedvenc csapatuk gólt lő? Talán nem gyűlnek össze különböző helyeken meccset nézni, vagy nem tanulják meg a szöveget, amit kántálni tudnak a meccs alatt? Míg ők mezeket, meg sálakat vesznek, addig mi turné vagy egyéb mercheket veszünk. Miben más az attól, mint amikor örömömben meglátom a kedvenceimet a színpadon is sikítok, vagy az előre betanult fanchantot üvöltöm?  Az egyik igazából egy elfogadott jelenség míg a másik degradálja a rajongók értelmi szintjét. Elképesztő mennyire össze tudnak ezek a lányok fogni, és igen lehet egy picit megszállotsagnak nevezni, de majdnem mindenkinek van valami, tényleg akarmi, aminek kicsit a megszállotja, de ettől még nem leszünk őrültek mind. Valahogy mégis kialakult az, hogy a tartani kell a rajongóktól, mert annyira őrültek. Igazából rákeresel bármelyik rajongói táborra az újságírók előszeretettel írják hozzá az őrült szót. Félre értés ne essék vannak olyan rajongók, akik nagyon túl esnek a ló túloldalára, de nem ők a többség, csak ők a leghangosabbak, de ne vegyünk már mindenkit egy kalap alá. Azért nézzük a jó oldalát is, például mikor ezek a rajongók összeállnak és adakoznak különböző szervezeteknek. Sokan ezt is félre értik, hogy a pl. “nem a banda miatt kell adakozni és elég szomorú, hogy csak ezért teszik”, de igazából, a banda, ami összeköti őket. Hát nem jó, hogy egy banda képes arra, hogy ennyi embert összekössön, akik így sokkal könnyebben tudnak együtt segíteni másokon, mint külön? Annyi pozitív dologgal jár rajongónak lenni, mégis óvjuk tőle az embereket, hogy ne válljanak ilyenné. Pedig tudjátok, hogy mi a legnagyszerűbb a rajongókban? Az, hogy mennyire képesek feltétel nélkül szeretni, és aki ebben benne van, az szerintem egyet tud érteni velem. Talán ez az egyik legnehzebb dolog az életben, amit mind meg kell tanulnunk- Fontos a kritikus gondolkodás, de én úgy vettem észre ez a legtöbb embernél már inkább csak sima pesszimista gondolkodás.

Én is rengeteg mindent köszönhetek annak, hogy rajongó lettem, például sokkal könnyebben ismerkedem, nem félek annyira az emberektől, mióta ennek a része lettem. Elmegyek egy koncertre, vagy egy ilyen tematikájú buliba, és nem félek megismerni másokat, aztán akárhova mentem már sokkal több önbizalommal fordultam az emberekhez, mint azelőtt.

Ráadásul, ne mondjuk már, hogy nekünk mindegy, hogy milyen a zene, a lényeg, hogy helyesek legyenek a fiúk. Azért én tudnék mondani számtalan férfi énekest, akikért oda meg vissza vannak a lányok, de a zenéje, vagy a személyisége, vagy amit igazából képvisel nem annyira jó, vagy egyedi és tényleg nincs is felkapva, pedig a külseje megvan hozzá. Ha pedig egy például BTS dal néhány rajongónak nem tetszik, oh hidd el, nem rejtik véka alá a véleményüket. Soha nem tapasztaltam azt, hogy bármit adnak ki egyből mindenki ugrik, hogy úristen ez tökéletes. Saját tapasztalataim alapján pont a rajongók tudnak a banda legnagyobb kritikusai lenni bizonyos értelemben. Minden csak sztereotípia, ami általánosít minket, néhány ember drasztikus viselkedése miatt. Azért, mert pl. army vagyok és nekem tetszik az új BTS dal, nem azt jelenti, hogy az összes armynak tetszik az új BTS dal, és azért, mert a BTS szeret valamit, nem biztos, hogy minden army egyet ért vele. Hiába van rengeteg minden, ami össze tudja kötni a rajongókat, mi mind önálló személyiségek vagyunk, mind mások vagyunk.

Mindenkinek megvan a maga oka, hogy miert kezd el rajongani valamiért vagy valakiért. Meg kell hagyni a k-pop rajongók a rajongást egy új szintre emelték azzal, hogy mennyire érdeklődnek a koreai kultúra iránt. Bele gondolva elképesztő, hogy én is csak a zenével kezdtem és szép lassan beszippantott a koreai filmipar, az ételek, a nyelv, vagy például, hogy szabadidőben valamelyik kedvenc dal koreográfiáját tanulgatom. Olyan jó volt látni eddig akármelyik k-pop koncert előtt, amin voltam, ahogy együtt táncolnak az emberek és énekelnek. Valaki megmagyarazhatná nekem mitől nem normális, vagy mitől rossz, hogy ezek a rajongók vágynak arra, hogy minél többet tudjanak. Talán káros, hogy a szabadidejét arra áldozza, hogy táncol, hogy a konyhában kísérletezik valami random koreai kajával ahelyett, hogy mereszti a seggét a semmibe vagy azon sír mennyire rossz minden. Barátságok jönnek létre és nem mellesleg ha magamból indulok ki, mindig megtalálom azt a dalt, ami segít abban, hogy jobban érezzem magam. Nem minden előadó tudja ezt igazán kiváltani belőlem, de akik igen, azokért úgy gondolom megéri az időmből és a pénzemből szánni rájuk. Nem kell szeretni, nem kell mocskolni, nem kell vele foglalkozni, de ha a BTS-ről beszélünk példának okáért el lehet ismerni, amit elértek, ízléstől függetlenül, mert egy felnőtt értelmes ember erre képes.

Tehát ha ez a rajongás tényleg olyan gáz, olyan rossz, akkor kívánom magamnak – és mindenkinek, aki egy cipőben jár velem-, hogy ne történjen velünk ennél rosszabb.

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük