Események

VAV Senorita Tour 2018 Budapest

Most jutottam el odáig (jókor), hogy írjak egy bejegyzést már ebben a kategóriában is. Eredetileg, egy koncert élményemről szerettem volna írni, de arra gondoltam, hogy előtte írok egy kis bevezetőt, hogy még is ki vagy mi az a VAV.

Nos, a VAV egy 7 tagú k-pop csapat, akik 2015. október 31-én debütáltak, az A Team Entertainment alatt. A tagok az évek során többször cserélődtek, így alakult ki a végleges felállás 2017-ben. A tagok: St.Van (Lee Geum Hyuk), Ayno (Noh Yoonho), ACE (Jang Wooyoung), BaRon (Choi Chung Hyeop), Lou (Kim Ho-Sung), Ziu (Park Hee Jun), Jacob (Jang Peng). A rajongóik neve pedig VAMPz.
Sajnos Jacob nem tudott részt venni a turnén, ezért hiányoltuk mind őt. (Reméljük legközelebb őt is láthatjuk.)

Szeretném még kiemelni, hogy én elég keveset videóztam a koncert alatt, így nem volt sok anyagom, amit meg tudtam volna mutatni. Ezért szeretném megköszönni Takács Noéminek, aki nagyon aranyos volt és elküldte nekem a videókat, amiket ő készített. Ő hátrébb állt, mint én, szóval így meg tudjátok különböztetni melyik gyöngyszemek köszönhetők neki.

VAV – I’m Sorry

Fanprojektek

A fanprojektek főként a k-popperek között ilyen népszerű és bár a szó magáért beszél, azért leírom. A fanprojekt, a rajongók közös ajándéka a csapatnak a koncerten. Ilyenkor közösen gyűjtenek pénzt ennek megvalósítására. Például a banner projektek tipikusan minden k-pop koncert alapvető részei. Lényegében kis táblákat mutatnak fel egy adott szám alatt (amit persze előre megbeszélnek). Ezeken a bannereken van egy felirat, egy kis üzenet a fiúknak. Minden költséget ilyenkor a rajongók állnak és őszintén szólva – bár stresszes tud lenni, főleg a szervezőknek – ez a kedvenc részem a koncertekben. Elképesztő látni, hogy rengeteg ismeretlen ember képes összefogni azért, hogy valamit vissza tudjanak adni azoknak az előadóknak, akiket közösen szeretnek.
Hát ezen a koncerten is voltak projektek bőven. A bannerek mellet, karkötőkre is gyűjtöttek a VAMPz-ek, amiket el is juttattak a fiúkhoz. A személyes kedvencem pedig a fanbook volt, amibe bárki írhatott és rakhatott képet magáról. Nagyon aranyos üzenetek születtek a fiúknak, ahogy láttam. Egyébként lehet csak nekem tetszett ennyire, de tényleg mikor megláttam nagyon aranyosnak találtam és nagyon szép gesztusnak.

VAV – ABC (Middle of the Night)

A koncert napja

Minden koncert a maga módján különleges, de számomra ez volt az első k-pop koncert, amin részt vehettem így még emlékezetesebb volt. Általában nem izgulok koncert előtt, mindig csak aznap fogom fel hova is megyek. Szóval korán elindultunk Budapestre, hogy a sorszámozásnál jo helyünk legyen.

Egyébként mindig van valaki aki nem érti a sorszámozás lényegét, szóval a sorszámozás azért van, hogy ne kelljen egész nap táborozni a jó helyért a helyszínen. Egyszerűen reggel megkapod a sorszámod és a koncert előtt aszerint kell beállni. Na most, hogy ezt már tényleg mindenki érti mehetünk tovább.

Szóval egész korán fent voltunk és beálltunk a sorba, ahol kettő nagyon aranyos lánnyal beszélgettünk, sajnos azóta se találtam meg őket. Ha olvassátok és magatokra ismertek valahogy jelezzétek, mert nagyon bírtalak titeket.
Nagyon jó hangulat volt akkor, mikor oda értünk. Először aláírtuk a magyar zászlót, amit később a fiúk megkaptak, és persze írtunk a fanbookba is. Aztán csak vártunk közben VAV-t hallgattak hangosan körülöttünk valakik, úgyhogy tényleg gyorsan telt legalábbis nekem az idő.

VAV-She is Mine (Muszáj volt bevágnom Lou részét, hát mégis akkor mutat rá a barátnőmre. Egyébként köszi Ayno,meghaltam.)

Azt azért hadd említsem meg, amit minden k-pop koncerten elkövetnek páran. Értem én, hogy multifandom és több bandát is szeretsz, de azért egy VAV koncertre ne BTS-es pulcsiba gyere. Most gondolj bele, eljöttél koncertet adni és valakin egy tök másik banda pólója van. Láttam kitűzőket, táskákat és tényleg mindent, ami más bandát hirdetett. Szóval ez amúgy nem csak szerintem volt nagyon gáz, úgyhogy erre érdemes lenne odafigyelni. Emellett annyi negatívum történt még, hogy hiába adták meg, hogy a különböző jegytípusoknak hánytól hányig lesz a sorszámozás, mindenki oda ment reggelre (holott direkt kérték, hogy ne) és teljesen összekavarodtak az emberek. Ezt pedig nem tudom ráfogni a szervezőkre, ha akarnám se.

Vissza a jó dolgokhoz! Miután megkaptuk a sorszámunkat elmentünk sushizni egyet, ami egyébként isteni volt. Viszont az utolsó pillanatban találtuk ki, hogy valami kis üzenetet mégis szeretnénk a fiúknak adni. Szóval a csodálatos angol tudásomat kimaxolva megfogalmaztunk néhány levelet, amit vittünk magunkkal.

Annyira elhúztuk az időt, hogy siettünk vissza a Dürerhez, nehogy késsünk. Platina jegyünk volt szóval elsők között mehettünk be, úgyhogy már ezért is időben ott akartunk lenni.
Mikor elindultunk befele éreztem, hogy egyre jobban izgulok. Aztán idegességemben észre se vettem mennyire szorongatom a leveleket és a bannert. Egy sorban álltunk, ahol az asztal és a üres székek készen álltak már a fiúk érkezésére.
Aztán bejöttek a fiúk és teljes képszakadás. Persze, fel se fogtam és sírni se tudtam, annyira sokkolt a dolog. Ők csak nyugodtan jöttek és leültek az asztalhoz. (Sorrend: St.Van, Ziu, BaRon, ACE, Ayno, Lou) Mindegyiktől kaptunk egy aláírt képet és a végén a szervezőktől megkaptuk Jacob aláírt képét is, amit sajnos nem tudott személyesen ő átadni nekünk.

A barátnőm ment előttem és muszáj leírnom mennyire aranyosak voltak vele. Én próbáltam nem sírni előttük (nem is nagyon ment, mert levegőt is kellett vennem). Ő viszont nem igazán tudta visszatartani és még St. Van jött ettől zavarba és mondta, hogy “Don’t cry!” (azaz ne sírj). Utána pedig Ziu énekelt neki annak  érdekében, hogy ne sírjon és ezt követően BaRon letörölte a könnyeit. Nos, maradjunk annyiban, hogy aki át tudja ezt érezni, tudja, hogy ez ilyenkor egyáltalán nem mulasztja el a sírást.
Én viszont köpni-nyelni nem tudtam, amikor eléjük álltam és alig mertem hozzá érni a kezükhöz. Annyira a sírás és az összezavarodottság között voltam, hogy még a levelet se adtam oda nekik. Amin később tök jót nevettünk, de pánikra semmi ok, elintéztem, hogy hozzájuk kerüljön, még ha nem is én adtam oda. Na mindegy folytassuk, a lényeg, hogy szerencsétlen vagyok.
Ezután jött még egy kör amikor pacsiztunk velük, mert az tök jó. A harmadik körben pedig a csoportképek készültek el. (Perfect szívecskét mutatunk ez aztán az igazi összhang. Nagyon éltem Aynoval. *kis vöröske*)

Egyébként ha esetleg sokat említeném meg Aynot, az annak a következménye, hogy ő a biasom, szóval próbálom visszafogni magam, na. (Bias: a kedvenc tagod egy bandából. Kéne csinálnom egy k-pop szótárt a blogomhoz hmm.)
Szóval ott tartottam, hogy megcsináltuk ezt a zseniális csoportképet. Ezután megkezdődött az Éhezők Viadala. Próbáltak minket szép sorokba igazítani, pár méterre a színpadtól, majd arra kértek minket, hogy rendezetten menjünk a színpad elé… Ugye nem kell mondanom, hogy ez csak elméletben nézett ki így? Hogy teljesen őszinte legyek nem kell túlzottan meglepődni, hogy összenyomtak, mert még ha nem is normális mégis egyértelmű, hogy főleg egy fiú csapatnál ez alap jelenség. Viszont, aminek lehet örülni (jó hát én örültem neki), hogy első sorba kerültünk. Nagyjából a közepétől nem messze jobbra (?), jó hát attól függ honnan nézzük, de az én szemszögemből jobbra álltunk. Ami azért volt tök jó, mert pont előttem állt Ayno. (Igazából csak ezt akartam ebből kihozni, szóval ebben ennyi volt a lényeg.)

Visszatérve a témára, annyira euforikus állapotban voltam, hogy tökre nem érdekelt, hogy a kordon kb. 2 bordámmal vív harcot. Ez igazából csak a koncert után kezdett zavarni, de másnap már alig éreztem. Azért megérte, ha két hétig fájt volna is megérte volna. Simán.
Amúgy megint nem tudom mi volt a lány neve, aki mellettem állt, de ő is nagyon aranyos volt. (Azt mondta szereti az NCT-t, szóval rossz ember nem lehetett.)
A másik kedves emberke a biztonsági őr volt. Nélküle szomjan haltam volna szerintem. Valójában a körülöttem lévők is, nem csak én. Próbáltunk hátra passzolni néhány vizet, amit kaptunk, nem tudom meddig jutott. Igazából mások mondták, hogy sajnos hozzájuk nemért el.
Amúgy Ayno pont végig nézte a zseniális jelenetem, ahogy felkenődök a kordonra és belülről kiáltott… hát most vagy a bordám vagy egyből a tüdőm én nem tudom. Nem, amúgy nem panaszkodok, mert mégis az egyik legjobb helyről láttam és mások mondták, hogy jóval hátrébb nagyon keveset láttak. Viszont nagyon aranyosak voltak a fiúk, hogy megkértek mindenkit, hogy lépjenek hátrébb, ugyanis hátul egész sok hely maradt és ha ezt kihasználtuk volna, lehet mindenki kapott volna levegőt. Ez most nyafogásként hangozhat, de egyébként van valóság alapja, de nagyon jól éreztem magam így is. Semmi nem vehette el a jókedvem, még egy instant világ vége sem.

VAV – Flower (You) Végre egy videó, amit én vettem fel.

A koncert alatt többször beszéltek is. Nyilván először üdvözöltek minket, és tök aranyos dolgokat mondtak. Beszéltek Budapestről is, természetesen csak jót mondtak. (A fordító egyébként nagyon aranyos volt.)
Kétféle játékban is részt lehetett venni. (Nem tudom, minek nevezzem.) Az egyik lényege az volt, hogy kis papírokra írhattunk kérdést a fiúknak, ők ezek közül mind húztak egyet. Szeretném megemlíteni, hogy nem tudom ki kérdezte meg, hogy a müzlit, vagy a tejet rakják előbb a tálba…de nagyon bírlak, komolyan. A kérdést Ayno válaszolta meg és meg lehet nyugodni, a müzlit teszi előbb a tálba. Ezen kívül megtudhattuk, hogy St.Van, ha nem idol lenne, most séfként tevékenykedne. Lou pedig… Hát az ő kérdése az volt, hogy milyen nevet adna a tagok fandomjának külön-külön. Például BaRon fanja a National Geography-k, és Ayno rajongói pedig a Kozmetikumok, de St. Van fanjai az Erők. Hát köszönjük Lou! Persze, magának megtartotta a VAMPz nevet. Nyilván.
A másik szerencsén alapuló játék menete annyi volt, hogy mindenki karszalagján szerepeltek számok és ezek közül teljesen véletlenszerűen választottak egyet a fiúk. Itt is hat szerencsés ember került ki a végén. Volt, aki közös szelfit kapok, volt, aki nagy ölelést, de olyan is, akinek táncolt az egyik tag. Én meg csak haldokoltam ott, de ez most mindegy.
Ziu egyébként azt mondta, azért örül, hogy idol lehet, mert így láthat minket. (Még jó, hogy sötét volt.)

VAV- The Middle cover (Zedd, Maren Morris, Grey, és amúgy telibe kapta a szemüvegem a vizet)

Egyik kedvenc részem az volt, amikor covereket énekeltek, direkt nem néztem videókat az előző koncertekről (spoiler meg ilyenek), szóval meglepődtem, mikor ez blokk következett. Énekelték a The Middle című dalt, az Uptown Funk-ot is, és a Rise is megszólalt. (Pánikra semmi ok, ezeket is illusztrálom, no problem.) Én amúgy mindhárom számot imádom, szóval végig fanoltam kétszeresen az egészet.
Azt vettem észre, hogy Ziu egyébként, egy tipikus maknae. (Maknae: a legfiatalabb tag.Most már komolyan kéne az a szótár.) Azért jöttem erre rá, mert igazából előtte nem állt össze nekem, hogy 185 centis égimeszelő, akire nem csak én nézek úgy fel, hogy kicsavarodok, de még a többi tag is, hogy lehet a maknae. Nos, arra jutottam, hogy csak elég ideig kell nézni, és élőben ki elemezhettem a mozdulatait (igen, nem csak Aynot bámultam) és nagyon kis aranyos. Mint egy nagyra nőtt medve bocs szerintem. Egész nap lehetne ölelgetni. Jó, viccet félre téve tényleg nagyon aranyosak voltak. Hát kivéve akkor, amikor Lou meg ACE húzogatta a pólóját fel, de azon kívül tök oké.
Aztán megkérdezték a rajongókat, hogy a következő album koncepciója szexi vagy cuki legyen. Én esküszöm, hogy a cukinál kiáltottam, hát ezek után hogyne. Mondjuk mindenki más a szexi koncepcióra szavazott. Nagyon élték. Hát aztán nemrég kijött az új album szexi koncepcióval, aztán mindenki haldoklik. Én megmondtam, kellett nektek akkor sikongatni. Nem mintha, nem tetszene, sőt.

VAV – Uptown Funk cover (Bruno Mars) Mindenki meghal ACE-től 3,2,1…

December 20-án volt a koncert pontosan, szóval egy igazi karácsonyi ajándék volt nekem. Ha már karácsony, imádom a VAV karácsonyi dalát. Ha máskor nem is karácsonykor hallgassátok meg. Mikor megszólalt a ‘So In Love’ igazi karácsonyi hangulat alakult ki. Nagyon felszabadultak voltak a fiúk is közben. Sőt, a dal alatt színes papír repülőket dobáltak a közönségbe, amiken persze aláírás díszelgett. Én nem kaptam el egyet se, ha ez lényeges, de nem is nagyon érdekelt, mert csak jó volt látni ezt az aranyos meglepetést.
Rájöttem a koncert alatt arra is, hogy a VAV számomra azért egy különösen fontos csapa, mert nagyon változatosak, mindig új oldalukat mutatják. Nem mellesleg a tagok is különbözőek, mégis van ebben az egészben valami egységes és ettől olyan izgalmas őket követni. Ezt az izgalmat pedig nagyon jól hozták.

VAV – So In Love

A koncert végén meghatódva köszöntek el tőlünk. Bevallom én is bekönnyeztem… Jó igazából végig párás volt a szemem. Elmondták, hogy továbbra is keményen fognak dolgozni, és persze nagyon hiányozni fognak nekik a VAMPz-ek. Igazán szívhez szóló volt minden szó, amit mondtak, de a csúcspont az volt, amikor St.Van elsírta magát, miközben beszélt. A többi tag is meglepődött ezen és ettől mindenkinek megnyíltak a könnycsatornái.
Azért nem ennyi sírással zárom a koncertről szóló részt. Két szülinaposunk is volt a koncerten. Lou december 21-én, St.Van pedig december 22-én ünnepelte születésnapját, úgyhogy muszáj volt valami meglepetéssel szolgálni nekik. Egyrészt, a fanok bannereinek egyik oldalán, egy szülinapi üzenet volt a két fiúnak, míg a banda társaik tortával készültek nekik.

Szülinapi köszöntés

Selfie Event

Igaz a koncertnek vége lett, de még voltak izgalmak bőven, hiszen kezdődött a selfie event. Ahogy a nevéből ki lehet találni, a fotózkodós rész következett. A helyszínen lehetett selfie jegyeket vásárolni, ami egy képet jelentett, azaz ha minden taggal szerettél volna egy képet, az hat darab jegyet jelentett. Hát egyszer élünk mire szórjuk a pénzt, ha nem VAV-re, ugye?
Fun fact: A telefonom sikeresen lemerült a semmitől konkrétan, úgyhogy a barátnőm telefonját használtam. Ez pedig azért volt érdekes, mert ő is nyilván a sajátját használta, szóval elég érdekesen oldottuk meg, mert mi nem vagyunk az logikus dolgok hívei.

Amint visszatértek a fiúk szép kis sorok alakultak ki előttük, szóval beálltam egyből az elsőbe, az az St.Vanhoz. Azt nem tudom lényegében mennyire álltam, mert úgy elkezdtem remegni, hogy a lábaim nem igazán tudták már mit jelent az, hogy állni. Meg úgy igazából minden mást is elfelejtettek.
Azt azért tudni kell rólam, hogy bármennyire is szeretném lerohanni az idolokat és a szobámban gyűjteni őket, a valóságban ez nem így működik velem. Nem az, hogy nem merek melléjük állni, csak konkrétan egy levegőt se merek szívni velük. Így indulta meg drága barátunk felé, mint a kocsonya. A helyzetemet pedig úgy érzem nem igazán mérte fel St.Van. Ugyanis először oda nyújtottam neki a telefont, majd mire elindultam volna felé már megfogott és magához húzott, amit egy majdnem szívroham követett. Nagyon közvetlen volt, amire én nem is számítottam. Ebben az extázisban indultam tovább Ziuhoz, aki láthatóan felmérte, hogy közel állok ahhoz, hogy a roham mentő vigyen el. Ziu nagyon aranyosan megvárta míg oda totyogok mellé szép lassan, aztán lőttünk egy nagyon menő képet.

VAV – Rise cover (Jonas Blue, Jack&Jack) Ayno törülközővel a fején is tökéletes.

Egyébként külön megkértek minket, hogy már ne beszélgessünk nagyon a fiúkkal, csak csináljuk a képet és menjünk. Azért én abba a 10 másodperceben amíg elbúcsúztam tőlük elhadartam angolul, hogy nagyon köszönöm, hogy eljöttek, és hogy nagyon szeretjük őket. Ez ilyen betanult szöveg volt, hogy ne rontsam el.
Aztán haladtam tovább ACE-hez, és hadd írjam le mennyire imádom ezt az embert. Nagyon sok okom van imádni, köztük azért, mert olyan alacsony, és annyira aranyos. Tudni kell, hogy én alacsony vagyok, szóval kevesen vannak, akik alacsonyabbak nálam. Engem aztán lehet fenyegetni azzal, hogy felpakoltok mindent a felső polcra. ACE pedig tudtam, hogy alacsony, de azt nem, hogy majdnem olyan magas, mint én. Annyira örültem neki, olyan jó volt látni. Csak ránéztem, és arra gondoltam, hogy uh sorstárs…
Haladtam tovább BaRonhoz, aki egy csupa szív ember. Hozzá is lassan, de biztosan haladtam, mert amilyen szerencsétlen vagyok ilyenkor képes lennék felgyújtani a helyet véletlenül. Nem tudom hogyan, de biztos sikerülne. BaRon megvárta míg oda érek mellé, és végig nézte, ahogy nem találom a helyem. Miközben a telefont csak úgy fogta, aztán kapcsolt és olyan goals képet csináltunk, hogy az egyik kedvencem lett.

VAV – Senorita

Viszont a java csak ezután jött. Következett Ayno. Ha addig izgultam úgy tízes skálán tízesen, akkor az kétszáz lett, ahogy beálltam Aynohoz. Néhány embert előre engedtem a sorban, mert a barátnőm telefonjára vártam. Aztán később is előre engedtem pár embert, mert féltem, de ez nem olyan fontos. Amíg a sorban álltam, azért imádkoztam, hogy csak most ne legyek szerencsétlen. Hát ez majdnem sikerült is. Ahogy elindultam Ayno felé és nyújtottam a telefont a kezébe, majdnem elestem. Eközben a telefon is meginogott a kezemben, ami lényegében egy tök jó kezdés. Az megnyugtató volt, hogy Ayno is nyúlt a telefonért, amikor majdnem leejtettem, szóval lehet béna vagyok, de legalább ott volt Ayno. Ugorjuk át azt a részt, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy melyik oldalára álljak, és ugorjunk oda, hogy marha jó képet csináltunk. Mikor Ayno átkarolt lepörgött előttem az életem és az agyam próbált keresni még egy ilyen csodálatos dolgot az emlékeim között, de nem talált. Ilyenkor mondják azt, hogy teljes lett az életem.
Végig mentem minden tagon, megölt a biasom, de még hátra volt Lou. Mondjuk úgy, hogy lelkem már segítségért kiáltott a túlterheltség miatt.
Miközben Louhoz várakoztam nem sokkal utánam Aynonál elfogytak az emberek, de csak nála. Ő meg körbe nézett és felült a kordonra. Onnan integetett mindenkinek, aki elment. Szóval elütötte az időt.

Lou pedig úgy érezte, hogy túl egyszerű lenne nem összezavarni engem. Úgyhogy ahelyett, hogy csináltuk volna a képet, amihez én már tök készen álltam, felém fordult és And how was the show? Did you like it? (Fordítás: És milyen volt a show? Tetszett neked?)Na és ebben a pillanatban Evelin rendszere leállt, kék halál, a Windows kereste a megoldást a problémára. Én erre nem készültem fel, ilyen nem szerepelt a lehetséges forgatókönyvekben. Minden angol tudásom, ami csak összegyűlt 10 év alatt így kuka. Nagy nehezen néhány angol szót sikerült kinyögnöm, amivel érzékeltetni tudtam vele, hogy imádtam. Persze csak hebegtem neki, de Lou csak annyit kérdezett vissza: Szóval tetszett? Amire nagyon egyszerűen mondhatta hogy YES! Utánna pedig elköszönt nagyon kedvesen, azt mondta, hogy “Have a good night! See you next time! Bye bye!”

Végül tényleg vége lett  a koncertnek és nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem. Órákat töltöttünk el a fiúkkal, mégis olyan hirtelen eltelt az idő. Mondanom se kell, hogy egy elképesztő élmény volt. Remélem, hogy akik tavaly nem jutottak el a koncertre, lesz rá még lehetőségük. A fiúk azt ígérték, hogy visszajönnek még hozzánk, szóval szurkoljunk, hogy megint együtt lehessünk velük.

Kapcsolódó kép

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük